Előadások

Az Éhezőművész a tökéletesség vágyától hajtva szélsőséges művészi formát választ, amit a közönség egyre kevésbé ért és értékel. Ehhez képest ő ragaszkodik hozzá. Megszállottja az önbeteljesítésnek, amivel mintha a rohanó világ ellen tiltakozna, de közben lemarad és elveszik benne. Az éhezőművész saját testével bizonyítja, hogy a művészet végletekig vihető, de amikor már nincs, aki kapcsolódna hozzá, akkor nem teremt, hanem sorvaszt. Mert az alkotáshoz éhség kell. Az éhség enyhítésére a művész a világból táplálkozik. Ha ez nem történik meg, az alkotó kiürül és önfeláldozása végső soron láthatatlanná, értelmetlenné és embertelenné válik.

A történet a művészi autonómia és a tömegkultúra közötti feszültséget vizsgálja, játékos hangnemben, a játék szeretetével.

A második világháború idején egy észak-magyarországi kisfalu csendjét megzavarja az Őrnagy érkezése, aki beköltözik a község köztiszteletben álló tűzoltóparancsnokához, Tót Lajoshoz és családjához. Az Őrnagy egyenesen a frontvonalról érkezik, s a falu lakosait teljesen hatalmába keríti és megbabonázza az állapota és személye.

A falu mindent megtesz, hogy lenyűgözze a parancsnokot, hiszen Tóték egyetlen fiának, Gyulának az Őrnagy a felettese a fronton.
A falu mindent megtesz, hogy lenyűgözze az Őrnagyot!
A falu mindent megtesz, hogy lenyűgözze az Őrnagyot…de miért is?
Gyuláért? Egy ideig. Aztán mi másért?
Hogyan próbálja lenyűgözni a falu az Őrnagyot?

Tót, kérem ne csináljon bolondot magából!” (Tomaji, I. felvonás)

Szedd össze magad, fiam! Gondolkozz! Gyuláért! A falunkért!” (Tomaji, II. felvonás)